Tavaly elÅ‘tt azt mondogattam, hogy 2011-ben mindenki azon lesz, hogy mobil platformra vigye a szolgáltatását és szerintem ez nagyjából be is következett. Tavaly még hiányoltam a native extension-t most már az is van. Szerintem idén ami érdekesnek Ãgérkezik az a native extension-ök kibontakozása, az Alchemy project release-e, illetve a TV-s alkalmazások megjelenése. Ez utóbbi még nem tudom milyen formában valósul meg, ugyanis sok jót nem olvastam eddig a smart TV-k képességeirÅ‘l, de túl sokat nem is lehetett várni mivel még gyerek cipÅ‘ben jár a technológia. ElÅ‘ször el kell fogadtatni a fogyasztói társadalommal, hogy létezik, illetve elérhetÅ‘ áron kell hozzáférhetÅ‘vé tenni az eszközöket amelyek a terjedést segÃtenék. Az egyik verzió ez a SMART TV-s, a másik pedig, hogy megjelennek az olyan eszközök amelyek egy pendrive méretű eszközön futtatnak android 4-et és hdmi-n keresztül kapcsolódnak a TV-hez (telefon kijelzÅ‘ és akksi nélkül). Láttam már ilyet neten, persze a linket nem tettem el.
Ugyan nem szerepelt a felsorolásban, de izgalmasnak találom még a Photoshop SDK-t is, illetve, hogy widget-eket lehet készÃteni az Adobe-s alkalmazásokhoz. Kapásból lett 2-3 ötletem amit meg lehetne valósÃtani ezzel a megoldással. Egy példa arra, hogy mire lehet használni: Részletek ...